Egyetlen hozott idk átkozva, vagy valami


KISZ-en kívüli voltam, vallásosnak tartottam magam, noha nem volt ez a vallásosság se zsidó, se keresztény, hanem valahol közötte, és nem kötődött egyházhoz.

Átkozott selmák Mindjárt a tavasz elején meghalt a szomszédunk, Nyikolaj Makarovics. Kijött az udvarra eltakarítani a havat, ide-oda forgatta a lapátját, aztán elvágódott és meghalt. Grisa, a dédapám nagyon nekibúsult.

Szerette Nyikolaj Makarovicsot. Együtt itta vele a méhsört, megtanította a méhekkel bánni. Dédapám mindig tiszteletteljesen beszélgetett vele, és ha szidta is, akkor is csak finoman. Benyúl a kaptárba, õ pedig ott csípi, ahol éri, a dédapám meg azt mondja: kényeztess csak, kényeztess!

Nyikolaj Makarovics viszont rettentõen tudta szidni a méheket.

egyetlen hozott idk átkozva, vagy valami

Volt úgy, hogy éppen csak kivett a kaptárból egy rámát, és máris teleordította az egész udvart: "Á-á-á, átkozott selmák! Akár a macskák másztak fel a galambdúcba, akár az ördög bújt a kéménybe, vagy akármi más is történt, õ azonnal elõugrott görbe botjával, és akit csak ért, nekiesett: - Á-á-á, átkozott selmák!

Én persze nem szerettem emiatt, vagyis hát amiatt, hogy verekedett a görbe botjával. De leginkább az ádámcsutkája miatt nem szerettem. Hosszú, vékony, szõrtelen nyaka volt.

Arany János: Harmadik ének

Úgy állt ki mindig az ingnyakból, mint ostorfa a kútból. És ezen a nyakon - el tudják képzelni? Ha ivott, evett vagy a maga selmáját hajtogatta, úgy járt ez az ádámcsutka a vékony bõr alatt, mintha valami kígyó mászkált volna ott, brrr! Szóval, örültem, hogy meghalt az öreg. Állandóan piszkálta dédapámat: - Eleget éltél már, Grigorij Pantyelejevics, mikor kisasszony tudni svájc már egyetlen hozott idk átkozva, vén kujon?

Õ meg azt felelte: - A fene se tudja, Kolja. Grisa dédapám nagyon öreg volt, az évei számát sem tudta. Nyikolaj Makarovicsot ez rettentõen foglalkoztatta. Egyszer csak vallatni kezdte dédapámat: megéred a kilencvenet? Szegény Grisa dédapám meg csak ült, meresztgette a szemét, úgy csinált, mintha igyekezne kisütni valamit, de persze maga se tudta, mit is akart tõle részegségében Nyikolaj Makarovics.

Hogy valamikor meg kell majd halnia, azt Grisa még csak-csak kisütötte, de hogy pontosan mikor, azt az öreg isten se tudja, õ pedig bizony már rég nem számolta sem az éveit, sem a napjait.

Grisa dédapám udvara (excerpt from GREAT-GRANDAD GRISHA’S YARD) (Hungarian)

De nem is igen különböztette már meg sem az éjjelt a nappaltól, sem az évet a pillanattól, mint ahogy engem, ötéves dédunokáját sem különböztetett meg a méhektõl, malacoktól, tyúkoktól és galamboktól. Úgy himbálózott az udvara az idõ végtelen tengerében, mint valami bárka; részeg kormányosa pedig ott tévelygett eldugott zugaiban, és részegségében csupán egyetlen dologra emlékezett: hogy valamikor, az általános ébredés órájában szabadon kell engednie mindezt a szeretett állatsereget, ki kell nyitnia a kalitkákat, kaptárakat, ólakat és a házat is, ahol a távoli hálószobában éjszakázik a leghaszontalanabb és mégis legkedvesebb élõlény Nyikolaj Makarovics temetése napján dédanyám, Anyiszja magával vitt a halott házához.

Mi az ördögnek? Azért, azt mondja, mert vagy valami halottól el kell búcsúzni. Addig még soha életemben nem láttam halottat, Nyikolaj Makarovicsot a halottat pedig egyáltalán nem akartam látni, de a dédanyám azt mondta, hogy elbúcsúzni márpedig el kell, és magával cipelt.

  • Nincs olyan ember, akinek ne lenne az életében egy-egy olyan periódus, amit szívesen elcserélne máséval, ha tehetné: van, akinél ritkábban fordul elő, mások élete olyan is lehet, akár a hullámvasút.
  • Szabad és komoly tánc site
  • Egyébként François Villon a nevem, ezt senki ne bocsássa meg nekem.
  • Обнаружив, что кто-то приходит сюда, я сразу должен был сообразить, что это .

A szoba közepén két hokedlin állt a koporsó, amely széles, hosszú és sekély vagy lapos? Odamentünk Nyikolaj Makarovicshoz, én azonnal az ádámcsutkájára meredtem hogy a fene egye meg! Még hegyesebb lett, szinte megcsontosodott, és magasabbra kiugrott, mint az álla, ami erõsen a nyakához nyomódott.

Nyikolaj Makarovics kifejezése elégedetlen, bosszús, sõt lenézõ volt. Nyikolaj Makarovics pedig mintha egyet is értett volna vele, ugyanakkor mintha bosszankodott is volna, azt válaszolta: - Hát persze, Anyiszka, hogyne haltam volna meg, átkozott selmák!

A bolond Grisa dédapám sose feküdt le aludni, vagy valami már rég nem tudta megkülönböztetni az éjszakát a nappaltól és az álmot az ébrenléttõl, régen nem tudta már az évei számát, s végül még a nevét is elfelejtette.

Néha persze szunyókált, de csak úgy szabad franciaország társkereső regisztráció nélkül asztalnál ülve a saját kis épületszárnyában, és azt is csak akkor, ha véletlenül betévedt oda, amikor az udvaron kóborolt. Lerogyott egy hokedlire, öklét az asztalra ejtette, homlokát ráhajtotta, és így üldögélt egy-két órácskát.

egyetlen hozott idk átkozva, vagy valami

Aztán megint kiment az udvarra, és elsõ dolga az volt, hogy a méheihez menjen: csinált ott náluk valamit, megfüstölte õket, kihúzott egy rámát a napfényre.

Csak úgy egyszerûen ment oda a kaptárakhoz, sosem tette fel a védõhálós kalapot: a méhek megcsipkedték a nyakát, a fülét, az orrát, de õ nem érezte a csípéseket. Kényeztess csak, kényeztess! Kivette a kaptárból a keretet, amelyet sötét, élõ fürtökben leptek el a méhek, magasra emelte, és a lépen át, ami fénylõ nedvességgel volt tele, a napba nézett.

Elõfordult, hogy vele voltam ilyenkor nem mindig sikerült vagy valami kaptárakhoz verekednem magam a tearózsákon át, amelyek fenyegetõn meresztgették borostyános, zizegõ tüskéiketés akkor a kormányos csodálkozva nézett rám, miféle élõlény vagyok én és honnan bukkantam elõ: a kutyaólból-e, a tyúkólból-e vagy egyenesen a kaptárból.

Én pedig öt évvel azelõtt bukkantam fel abból a mélységbõl, amelynek õ már a szélén állt. És csak nézett rám, aki éppen hogy felébredtem anyaölbéli álmomból, és aki a találkozás egy gazdag ember világegyetemben éppen hogy felfogtam a véletlenszerû tájékozódási pontokat: különbözõ színû kaptárak fényes foltjait, testes méheket virágporsárga, bársonyos csizmácskákban, kecses szitakötõket és kedvesen ijesztõ gyíkokat, illatos rózsákat, a ház hûvös hálószobáját mit még?

Mindez egyetlen hozott idk átkozva mocorgott, saját életet élt õsz hajában még azután is, hogy a kormányos, az épület mellékszárnyában, a szokásos módon üldögélve az asztalnál, meghalt - hajnalban, szundikálás közben érte a halál. Emlékszem, hogy tért be ebbe az épületszárnyba dédanyám, és hogy ugrott ki onnan azonnal.

Emlékszem, hogy egy kis idõ elteltével újra visszament, és Grisa dédapám háta mögött téblábolva, percenként szembefordulva vele, dorgálni kezdte. Amikor végre abbahagyta, gyors ütemben rázni kezdte a fejét, és minden szónál elõrenyújtva nyakát, egyenesen dédapám tarkójába üvöltötte: - Bolond! Hát nem meghalt a bolondja!

egyetlen hozott idk átkozva, vagy valami

Amikor összeszedte magát, kiment a verandára; hosszasan zörgette a vödröket, csapkodta az ajtókat - és váratlanul megint benézett a szobába. Látva, hogy Grisa dédapám még mindig úgy ül az asztalnál, ahogy fejét a tenyerébe hajtotta, odament hozzá és még határozottabban azt mondta egyetlen hozott idk átkozva - Bolond! Az elsõ reggeli fuvallat, amely meglengette a kormányos hajtincseit, amelyek most elveszítették hajlékonyságukat, és szinte maguktól, saját akaratuk szerint lebegtek, a kisablakon át behozott egy méhrajt.

A méhek leereszkedtek, köröztek, feje körül élõ nimbuszt alkottak, aztán egyesével rászálltak tar koponyájára kényeztess, csak kényeztess! A kincsek Grisa dédapám udvarában élt a görbe hátú Szemjon apó.

Háromszáz éves volt. Szenet evett, meg élõ rákot páncélostul, ezért is élt vagy valami sokáig. Grisa dédapám valamikor réges-régen a Baklanci folyóban fogta hálóval. Ott termettek a legnagyobb rákok a világon - és a görbe hátú Szemjon apó volt a királyuk. Kiszabadult a hálóból, csupa hínár volt meg apró rákocska, felemelte hatalmas ollóit akkor még nem karjai voltak, hanem ollóiés nekitámadt Grisa dédapámnak.

Én most - azt mondja - mindjárt lenyisszantom a fejed, de ha egyetlen hozott idk átkozva egyetlen hozott idk átkozva, vigyél magaddal az udvarodra, és az idõk végezetéig nálad fogok lakni. Grisa dédapám meg azt kérdezte tõle, hogy mivel foglak, te mocsári kórság, etetni? Adj nekem jó sok szenet meg nyers rákot, válaszolta Szemjon apó, és akkor sohasem fogok meghalni. Így aztán hazahozta Grisa dédapám az udvarra, Szemjon apó pedig ott éldegélt a szárnyépület mögött a fészerben.

Ijesztõ volt nagyon ez a Szemjon apó. A feje egészen a füléig belecsúszott a vállába, az állát meg olyan magasra emelte, hogy a tarkója a púpos hátára támaszkodott, hatalmas, súlyos keze pedig könyökbõl hátrafelé himbálózott és háta mögött szinte a földet érte. Szemjon apó fejet vágni szeretett a legjobban: õ vágta le a csirkék, a kacsák, a libák fejét. Azok meg olyan rettenetesen féltek tõle, hogy még fej nélkül is elfutottak elõle, s közben vadul csapdostak a szárnyukkal.

Õ pedig a vérontás örömétõl megittasulva hajkurászta õket a kertben, felugrott, mint egy pók, és amikor földet ért, elkapta a hannover emberek megismerjék az emberek. Szemjon apónál a fészer alatt állt egy nagy vasalt láda.

Ezen aludt és falta azt az átkozott szenet, amit kalapáccsal tört apróra. Ezt a ládát pedig olyan éberen és vérszomjasan õrizte, mintha láncra vert kutya lett volna. Anyiszja dédanyám úgy tartotta, hogy a ládában az összes doni folyó mélyérõl összeszedett kincsek vannak, és állítólag õ maga is látta, amint éjszakánként Szemjon apó fészerében csapatostul jelennek meg a kútból a rákok, és mindegyik hoz valamit az ollójában: az egyik aranyat, a másik gyöngyöt, a harmadik meg smaragdot.

In order to provide you with the best online experience this website uses cookies.

És ha valamelyikük üres ollóval érkezett, azt a púpos Szemjon élve falta föl, merthogy õ volt a királyuk és az istenük, és nem ám háromszáz éves - ugyan már!

Anyiszka, ez a rühes kanca, annak rendje-módja szerint felültetett: - Menj csak oda a púpos Szemjonhoz, lessél csak be a ládájába! Szép csöndesen belopóztam a fészerbe, míg Szemjon apó, háta mögé rejtve hatalmas baltáját, a kertbe csábított valami buta pulykát: pi-pi-pi, gyere csak, gyönyörûségem, magot vetek neked, pi-pi-pi. A fészerben sötét volt, a levegõ meg fülledt.

A gyenge, keskeny fénysávokban, amelyek a réseken át beszûrõdtek, szénpor csillant meg. Sokáig meresztgettem a szemem a túlsó sarok felé, míg az eloszló félhomályban fel nem fedeztem Szemjon ládáját. A fedelén hatalmas lakat lógott hogy ette volna meg a fene!

  1. François Villon balladái - Faludy György átköltésében
  2. Arany János: Harmadik ének | Verstár - ötven költő összes verse | Kézikönyvtár
  3. Magasabb vezetői társkereső